Nemrégiben tették közzé annak a -19 magnitúdós szétrobbanó tűzgömb (bolida) megfigyelésének eredményeit, ami még 2020. szeptember 18-án lépett be bolygónk légkörébe.
Kanadai és amerikai csillagászok David L. Clark (Nyugat Ontario Egyetem) vezetésével tették közzé annak a rendkívül fényes tűzgömbnek a megfigyelési eredményeit, amit az amerikai kormány által működtetett GOES-17 földi légköri fényfelvillanásokat, illetve villámokat megfigyelő mesterséges hold GLM (Geostatationary Lighting Mapper) műszere rögzített 2020. szeptember 18-án. A tűzgömb maximális látszó fényessége -19 magnitúdó volt, amit a Csendes-óceán felett ért el. Összehasonlításul: holdtöltekor a Hold látszó fényessége mintegy -12 magnitúdó, a Nap látszó fényessége pedig -26 magnitúdó. E szerint a teleholdnál kb. 630-szor fényesebb volt a megfigyelt tűzgömb. A NASA CNEOS (Center for Near Earth Object Studies) földközeli kis égitesteket tanulmányozó központja szerint a tűzgömb a maximális fényességét 2022. szeptember 18-án 08:05:27 (+/-0,1 s) érte el a nyugati hosszúság 168,7 (+/-0,1) fok, északi szélesség 2,4 (+/-0,1) fok felett. Ez a hely a Hawaii-szigetektől délnyugatra és a Kiribati-szigettől nyugatra van a Csendes-óceánon.
Adódik a kérdés: valamelyik földi távcsővel megfigyelhető volt-e a kis égitest, mielőtt elérte volna a Föld légkörét? Ebből ugyanis a pályájára lehetne következtetni. Az amerikai égboltfelmérő távcsövek egyikének felvételein sikerült is beazonosítani a kis égitestet. Kiderült, hogy az ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) égboltfelmérő program hawaii-szigeteki megfigyelő állomásán működő 0,5 méteres teleszkóp felvételein sikerült megtalálni és azonosítani a naprendszeri parányt.
Az ATLAS-HKO felvételek készítésekor a kis égitest a Föld középpontjától 11900 km távolságban, vagyis közel 5530 km magasságban volt a felszín felett. Ekkor látszó fényessége mintegy 12,5 magnitúdó volt. A megfigyelések alatt a kis égitest fényváltozást mutatott, amely egy elnyújtott alakú és a Nap által megvilágított test tengely körüli forgására utal. A rövid megfigyelési idő miatt csak a forgási fénygörbe egy részletét sikerült rögzíteni, így a pontos forgási idő nem ismert.
A kis égitestet szerencsésen a Föld árnyékkúpján kívül tudta lefotózni az ATLAS-HKO távcsöve a Hawaii-szigetekről. A megfigyelés geometriai viszonyait az alábbi ábra mutatja.
A megfigyelésekből meghatározták a kis égitest pályájának közelítő adatait. A pálya félnagytengelye 1,077 CSE volt a becsapódás előtt, napközelben 0,965 CSE-re járt központi csillagunktól, naptávolban pedig 1,189 CSE-re távolodott el. A pálya excentricitása 0,103, a pályasík 4,9 fokos szöget zárt be az ekliptikával. Amikor a Föld légkörébe lépve megsemmisült, akkor éppen a 2020. november 9-ére várt napközelsége felé tartott a pályáján, viszont ezt már nem érhette el a bolygónkkal történt ütközés miatt. A pályája alapján egy Apollo típusú földközeli kisbolygó (NEA) lehetett.
Egyébként az első olyan kis égitest, amelyet még a földi légkörbe való belépése előtt azonosítottak és előre is jelezték, hogy belép bolygónk légkörébe, a mintegy 1 méter méretű 2008 TC3, szintén Apollo-pályán keringő meteoroid volt. Ez a test 2008. október 6-án semmisült meg Szudán felett és lehullott darabjainak egy részét meteoritokként találták meg.
A CNEOS 20200918 kis égitest mintegy 11,7 km/s sebességgel lépett be a Föld légkörébe. A megfigyelt fényességét is figyelembe véve mozgási energiája 0,4 kilotonna TNT energiával egyenértékű volt. Emlékeztetőül: a hiroshimai atombomba (Little Boy) 13-15 kilotonna TNT erejével robbant fel, míg a 2013. február 15-én az oroszországi Cseljabinszk felett szétrobbant szuperbolida energiája különböző becslések szerint 500-600 kilotonna lehetett. Ezekhez képest a 2020. szeptember 18-i meteoroid energiája jóval kisebb volt. A becslések szerint a CNEOS 20200918-as számú kis égitest össztömege 23 tonna volt, ami 3000 kg/m3 sűrűséggel 3 méteres átmérőnek felel meg.
A meteoroid légköri hatásai közül a belépés és a légkörrel történt kölcsönhatás következtében keltett infrahangokat is rögzítették a hawaii-szigeteken működő, négy érzékelőből álló infrahang detektorral.
Szerencsére az ilyen kis méretű meteoroidokat bolygónk légköre apró darabokra szétszedi, ezért komolyabb kárt nem okoznak, de például a tíz méternél nagyobb kis égitestek már súlyos sérüléseket és károkat okozhatnak, mint a cseljabinszki meteoroid 2013-ban. Fontos megjegyezni, hogy ma nem ismerünk konkrétan olyan természetes kis égitestet, ami ütközne bolygónkkal, de a keresést és nyomon követést, vagyis a megfigyeléseket rendületlenül folytatni kell.
A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.
Forrás:
